A történet kétszeresen is fájdalmas, de sokszorosan is felemelő, örömteli. Gyermek születik! Ember születik: Down-kóros kisbaba. A kromoszóma-rendellenességgel született gyermek rendkívül kedves, szerető szívű, barátságos.
Bár tüdő- és szívbetegségek is együtt járnak néha ezzel a szindrómával, a legelső perctől kezdve úgy gondozhatja az újszülöttet, úgy fejlesztheti a szülő, hogy állapota és betegsége javul, rendszeres munkára és önálló életvitelre lesz képes némi segítség mellett. Ez az úgy nevezett fejlesztő nevelés többek között hihetetlenül sok időt igényel. Szakértelmükkel és tapasztalataikkal a Down Alapítvány munkatársai az ország minden pontján segítséget nyújtanak a szülőknek.
Egészséges gyermeket vártak. Kilencéves kislányuk állandó felügyeletre, sőt ápolásra szorul: etetni, itatni, pelenkázni kell. Az egyik szülő kenyeret keres, másikjuk a gyermeket gondozza a nap 24 óráján keresztül. Az újszülöttre nem marad kellő idő. Nem marad kellő erő. Át kell adniuk a várva-vártat másoknak, valakinek. Bíznak abban, hogy valaki befogadja őt. Családba fogadja, a család tagjai talán a szívükbe is fogadják. – És lám, így történik! Lám, minden születő életnek valahol helye van! Senki sem fölösleges!
Munkatársunk megbeszélt helyen és időben várja az ország másik végéből érkező házaspárt. Bezzeg, elkerekedik a szeme, amikor egy kisebb csapat érkezik: Ők volnának a tanárházaspár, aki most a Down-babáért jött? – Ők voltak! Meg négy egészséges, szép gyermekük, mert mind részesei szeretnének lenni az első találkozásnak.
A gyermekek szeme tele várakozással, örömmel, arcuk ragyog: kistestvérük van!
A „legidősebb”, a hétéves kezében papírlap, rajz a lovakat kedvelő kisfiútól. A befogadás spontán „dokumentuma”: Két szép paripa, négy lovacska meg egy kiscsikó.
A kis Down-kóros a szívekbe is befogadtatott!
© Az írás szerzői jog védett, minden jog fenntartva Alfa Szövetség!