Józsika története

Tizenöt éves, jól öltözött, szép arcú kislány, az általános iskola nyolcadik osztályát végzi. Gyermeket vár. A kis somogyi faluban, ahol élt, nem tudják állapotát. Ne is tudja meg senki! – szól a kérés az Alfa-hanghoz.

 A szülőkkel együtt keresnek meg minket: a kislány erőszak áldozata. A gyermeket, ha megszületik, azonnal örökbe adják. Nincs lehetősége az anyának – maga is szinte gyermek még -, sem a szülőknek az újszülött fogadására, elfogadására! Elutasítás egyértelműen, határozottan.

Bejelentkezett ideiglenesen a mi lakásunkba, engedélyünkkel: a szülők továbbra is otthon rejtették lányukat az illetéktelen szemek elől. Aztán egy hónap múlva megszületett a gyermek a megyeszékhely kórházában.

Kisfiú! – Örökbefogadó házaspár várta boldogan ezt a pillanatot. Végre, csaknem kétéves várakozás után saját gyermekük lesz! Saját édes gyermekük!

És akkor váratlan fordulat következett. Váratlan és fájdalmas: a gyermekkardiológus megállapította, hogy a kisfiú súlyos szívbeteg. Később, évek múlva meg kell majd operálni, meg lehet operálni, talán meg is gyógyulhat. De gyógyulásra csak úgy van esélye, ha családba kerül, ha szerető gondoskodás, ha személyre szóló szeretet veszi körül. – Milyen szép kisbaba, csak beteg!

Az örökbefogadásra váró szülők ekkor visszalépnek. Beteg gyermeket, sőt, súlyosan beteg gyermeket nem mernek vállalni.

A szülőanya, aki életet adott gyermekének, felépülvén, az ideiglenes lakóhelyéről kijelentkezett, hazautazott szüleihez. Senki nem fogja megtudni titkát. Minden rendben van. A gyermek a szülészeten maradt. Legfeljebb még pár nap, és állami gondozásba veszik, csecsemőotthonban helyezik el az életbe induló kis emberkét. Jó helye lesz ott is. Személyre szóló, csak neki szóló szeretet és gondoskodás? – Talán nem is olyan fontos.

Mindenkit végigkérdeztünk, minden örökbefogadásra várakozó párt. Aztán szinte az utolsó megkérdezettek azt mondták: IGEN! Betegen is Isten ajándékának tekintjük e kisgyermeket. Boldogok vagyunk, hogy kisfiunk megérkezett.

Aztán ismét váratlan esemény: Józsika csak éppen elmúlt hat hónapos, amikor hirtelen rosszul lett. Azonnali műtét! Várni egy percet sem lehet! – És egy újabb, de igazi örömteli fordulat következik: a gyermek, a kicsi Józsika teljesen meggyógyul. A műtét tökéletes gyógyulást eredményezett. Tényleg, csak a műtét? Csupán a műtét?

A kisfiú most három és fél éves. Boldog gyermeke boldog szüleinek… és boldog testvére boldog testvéreinek: ugyanis a családban már volt az ő érkezésekor egy örökbefogadott és két nevelt gyermek. Józsika a legkisebb.