Válságterhes gondozás – oszd meg velünk éjjel-nappal!

Súlyos teher? Oszd meg velünk! – bíztatnak az Alfa Szövetség válságterhességek gondozására vállalkozó munkatársai. Segíteni szeretnék mindazokat az abortuszveszélynek kitett anyákat, akik úgy érzik, a rájuk nehezedő anyagi, lelki gondok súlya alatt roskadozva csak egyetlen út maradt: elvetetni a  magzatgyermeket… A 25 éve ingyenesen, éjjel-nappal elérhető alfás önkéntesek jól tudják, hogy sok-sok olyan anya van, akiknek a szegénység, a rossz mentális-érzelmi helyzet, életvitelbeli fogyatékosság miatt elvetendőnek nyilvánítják a megfogant gyermeket. Ők azok a terhesek, akiknek e kényszerítő körülmények (partner, család, munkahely, orvos, stb.) áldozatként kell alávetniük magukat a terhességmegszakításnak.  Szinte minden ilyen kényszerített tett mögött föllelhető a családon és társadalmon belüli rejtett erőszak. Mi azonban könnyíteni szeretnénk a másállapotukat nem várandósságként, hanem terhességként megélő anyák válsághelyzetén. Nem kisebb a tét ugyanis, mint az, hogy megmarad vagy nem a méhében élő (és abban is pusztuló) Nemzet… Ha ugyanis hagyjuk, hogy folytatódjék a magyarság jövőjét kockáztató, magmaradásunkat kétségessé tevő abortuszok elvégzése, akkor nem lesz se jelenünk, se jövőnk.

Életre fel egy termékeny, minden megfogant honfitársunkról is személyként gondoskodó anyaországért, hogy hazánk legbelsőbb határait megvédhessük az anyák méhében! Békét az anyaméhben!

T.I.

Anyaotthoni elhelyezés

A kismama- és anyaotthoni elhelyezés során elsősorban azokról igyekszünk gondoskodni, akiknek másállapotuk miatt lakhatási problémáik adódnak. Bár már akadnak felsőfokú intézmények, ahol akadnak kifejezetten kismamáknak szóló kollégiumi férőhelyek, igen sok – alkalmasint nem tanuló – anya válik hajléktalanná. A Magyarországon lévő, családok átmeneti szállásaként ismert intézménytípusból 88 olyan intézménnyel állunk kapcsolatban, amelynek vezetői a várakozói lista és a férőhelyek szűkössége ellenére is rendszeresen és azonnal férőhelyet adnak gondozottainknak. 1996 óta 1300 otthontalanná vált anyát helyeztünk el magzati vagy újszülött életkorú gyermekével ilyen intézményekben.

Babakelengye szülés utáni segélyként

Kelengye-programunk elsősorban anyagi, természetbeni jellegű adományokkal (babaruha, babakocsi, kiságy, pelenka, babaápolási szerek, bútorok, játékok stb.) segíti a másállapotukat vállaló szülőket annak érdekében, hogy a válsághelyzetükben megjelenő szociális terhek csökkenthetők legyenek. A kelengye-programban részesülőknek a részükre már szükségtelenné vált holmikat használható állapotban vissza kell adniuk, hogy azokkal további gondozandó családokon segíthessünk.  Kérjük mindazokat a vállalkozásokat, cégeket, amelyek ilyen tárgyakat, szereket gyártanak vagy forgalmaznak, segítsék gondozottainkat azzal, hogy termékeikhez önköltségen esetleg térítésmentesen juthassunk hozzá. Kérjük mindazon magánszemélyeket is, akik a háztartásukban feleslegessé vált, de még használható tárgyak ajándékozásával gondozottainkat segítenék, felajánlásukkal keressenek bennünket!

Életvitelt segítő tanácsadás

A lelki és szociális egyensúly helyreállítását (életvitelt) segítő tanácsadásra akkor látunk indokot, ha a felmerülő, elsősorban lelki vagy anyagi természetű okokból táplálkozó válság megoldására a gondozásra szoruló nem érez magában elég bátorságot és/ vagy erőt. Igen sok olyan helyzet adódik abból, hogy a rossz vagy számos veszélyforrást jelentő megoldások (sürgősségi „fogamzásgátlás”, abortusz, újszülött-gyilkosság, lombikbébi programok, homoszexualitás, sterilizáció, eutanázia stb.) felé sodródó ember nem talál megértő, segítő szándékú szakemberekre. Nem osztjuk azok véleményét, akik azt állítják, hogy azok a súlyos és mélyen fekvő magánéleti problémák, konfliktusok kezelése, amik az adott személy termékenységével kapcsolatosak, nem tartoznak a humán segítő szakmára. A cselekvő jellegű termékenységvédelem jegyében felelősséget érzünk minden nő és férfi honfitársunk nemi egészségéért, az ezt fenyegető veszélyek megelőzéséért, vagy az esetleg  bekövetkezett károsodások enyhítéséért, gyógyításáért.

Ingyenes terhességi teszt

A „terhességi” teszt annak megállapítására szolgál, hogy a gondozásra jelentkező ténylegesen viselős-e. E vizsgálat elvégzése szükségtelen, ha a gondozott másállapotát bármely más, egészségügyben keletkezett dokumentum igazolja. A gondozást kérő a testi szempontú viselősség mellett terhesgondozó munkatársunkat arról is tájékoztatja, hogy a „terhességi” teszt pozitív eredménye esetén e helyzetét lelki-érzelmi és szociális szempontból miképpen értékeli.

Lelki tanácsadás

Valaki beköltözött a hasadba. Hívatlan-váratlan vendég. És azt érzed: NEM! Nem akarod, hogy felforduljon az életed, képtelennek, készületlennek érzed magadat vagy a környezetedet arra, hogy gondoskodjatok erről a jövevényről. Nem számítottál rá, s most mégis számít, hogy mi lesz vele. Ott nő a szíved alatt, és nincs szíved egy kórházban vagy egy klinikán egy-kettőre megszabadulni tőle. De egy-kettőre tenni kell valamit, mert ezt a feszültséget már nem bírod…

Senki se költözik a méhedbe, bármennyire hívod és várod. És azt érzed: NEM! Nem lehet, hogy ez pont veled történjék meg, hogy mindenki másnak magzatgyermek nődögél a szíve alatt, mint eső után a gomba, csak épp a tied alatt nem. A te szíved ehelyett szakadozik, a biológiai órád pedig ketyeg: egy-kettő… Hát egy-kettőre tenni kell valamit, mert ezt a feszültséget már nem bírod…

Valaki beköltözött a házadba, no nem a hasadba, mert az neked nem jutott ki. Szülés helyett szűréseken estél át, és megtettél mindent, hogy ha vér szerint nem is, de szív szerint jöhessen az a valaki. S most azt érzed: NEM! Nem ilyennek képzelted! Hiába rózsaszín/halványkék a pazar gyerekszoba, a kilátások most nem tűnnek rózsaszínnek, s az ég is mintha csak másnak kéklene. Talán nem véletlenül nem lett gyereked: lehet, hogy nem is tudsz jó anya lenni? Hányat is terveztél valaha? Egyet, kettőt? Hát egy-kettőre tenni kell valamit, mert ezt a feszültséget már nem bírod.

Most felhívhatod azt az nőtársadat, aki mindhárom helyzetet belülről ismeri! Alfa-pszichológus
minden hétköznap d.u. 2 és 5 óra között ezen a számon várja a hívásodat+36 30 510 3765

Magzatvédő vitamin

Javasoljuk az anya egészségét is erősítő magzatvédő vitamin szedését, mert ezzel számos magzati fejlődési rendellenesség (pl. a nyitott hátgerinc) küszöbölhető ki, azaz megelőzhető, hogy a gyermek betegen szülessen meg.

Titkos szülés (tizenéveseknek is)

A viselősök főként azért érzik magukat terhesnek, mert állapotukat a szűkebb-tágabbb környezet (a magzatgyermek apja, az anya családja, a munkahely vagy az iskola, esetleg az egészségügy egyik képviselője, stb) nem fogadja kiemelten támogató figyelemmel, sőt ezzel éppen ellenkező (fenyegető, zsaroló, félelemkeltő) magatartást tanúsít. Számos külföldi és hazai felmérés tanúsítja, hogy többségében ilyen, súlyos külső kényszereket alkalmazó erőszak eredményeként kerül sor – a főként másoknak terhes állapot – művi abortusszal történő megszakíttatására, vagyis a magzatgyermek elpusztításával az anyaság föláldozására. Fokozottan érvényes ez arra a tizenéves korosztályra, amelynek tagjain évente mintegy hétezer abortuszt végeztetnek el elsősorban társadalmi szempontú éretlenségre hivatkozva: „Még el sem végezted el az iskolát!”, „Te magad is gyermek vagy még, hogyan gondoskodhatnál egy másik gyerekről?!” stb.

A természet által szülőjelöltté avatott tizenévesek gondozása kétségtelenül nagy kihívás, de ma már kitűnően képzett és együttérző szakemberekre számíthatunk a szülésre való felkészítésben., Azt tartjuk helyesnek, ha a lelki-szociális válsághelyzetet nem társadalmi bűnbakképzéssel, vagyis családon belüli erőszak alkalmazásával súlyosbítjuk, hanem megértő és támogató kezelésével igyekszünk oldani, feloldani.  (Egy tizenéves korban végrehajtott abortusz például minden más korosztállyal összehasonlítva mintegy 190 százalékra tehető mértékben növeli a mellrák kialakulásának kockázatát!)

A környezetüktől ellenséges, sokszor kifejezetten erőszakos ráhatást elszenvedő ifjú (akár tizenéves) és kevésbé fiatal anyákat ezért kell fokozott tapintattal, bizalmas információkat bizalmasan kezelő gondossággal felkészíteni a lakóhelyüktől akár távol eső titkos szülésre is. Eddig legfiatalabb gondozottunk az a tizenegy (!) éves M. Klára volt, aki családja megértő támogatásának is köszönhetően ma már négygyermekes, boldog édesanya. Mielőtt azonban az a vád érne bennünket, hogy korai nemi életre bíztatjuk a tizenéveseket, hadd véssük ide nekik tanulságul a főleg nekik ajánlott nemi önmegtartóztatás alapgondolatát: 

„Az biztonságosnak nevezett szex =  haláli játék. A házasságig megőrzött nemi tisztaság (érintetlenség) = egészséges választás!”

Természetes családtervezés

A természetes családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás célja, hogy a női test működését megismerve elsajátítható és gyakorolható legyen az ún. Billings-féle ovulációs módszer vagyis hogy a nők elkerülhessék vagy elérhessék az anyasághoz vezető  másállapotot.  E könnyen megtanulható módszer népszerűségének oka, hogy nem csupán a gyermekvállalás időpontjának kiválasztásában segít, vagyis családtervezési célokra 99 százalékos hatékonysággal alkalmazható, hanem  a terméketlenség kezelésére, sőt a születendő gyermek nemének megválasztásában is. Mivel a fogamzásgátlás kémiai és mechanikai módszerei nemcsak költségesek, hanem a mellékhatások miatt számos szövődménnyel is fenyegetnek, a sterilizáció pedig igen sok pár számára elfogadhatatlan, a termékenység kimutatásában e módszer tűnik a női szervezet számára leginkább elfogadhatónak. A módszert elsajátító nők képesek lesznek a nyákképződés jelezte termékenység, illetőleg terméketlenség jeleinek felismerésére, az ebből adódó ismeretek megfelelő alkalmazására, s mindebből fakadóan a megnyugvás, boldogság és jobb partnerkapcsolat élményének megtapasztalására.  (Olvasmánynak ajánljuk a Természetes Családtervezést Segítő Egyesület kiadásában megjelent: Dr. E. Billings – A. Westmore: A Billings-módszer. Családtervezés gyógyszerek és eszközök nélkül című könyvet.)

Termékenységvédelmi tanácsadás

A tizenéves csoportoknak szánt nemi önmegtartóztatás (absztinencia) oktatása lényegében alapfokú termékenységvédelmi ismeretek átadását szolgálja. Az „Emese-klub” az egészséges nemi magatartásra tanítja a tinédzsereket. Ezt annak érdekében teszi, hogy ne váljon valóra az a tudományos jóslat, mely szerint „a következő nemzedéknek a meddőség lesz a legnagyobb problémája.” Márpedig ha a lombikbébi-programban részt vevő magyar házaspárok számát nézzük, akkor bizony Magyarországon is igazolódni látszik az előrejelzés: a meddőség miatt egyre több, gyermekre vágyó kényszerül az asszisztált reprodukció nem mindig eredményes viszont annál több testi-lelki megpróbáltatást jelentő beavatkozásának alávetni magát. (Jelenleg csak Budapesten 100. 000 meddő házaspárt tartanak nyilván, évente 7000 tizenévesen végeznek művi terhességmegszakítást.) Arról már kevesebb szó esik, hogy a kétségkívül betegségnek tekinthető reprodukciós jelenségnek milyen távolabbi okai lehetnek. Ennek kutatása, a megfelelő egészségvédelmi ismeretek oktatása nem az olykor ellenérdekeltnek tűnő gyógyszeripar vagy az orvoslás új ágát képviselő modern „termékenységvarázslók” feladata.    

A különböző szociológiai kutatásokra azonban érdemes felfigyelnünk. Ezek néhány éve vissza-visszatérő, közös megállapítása ugyanis, hogy a tizenéves fiatalok rendkívül korán kezdenek nemi életet, s – ami ezzel együtt jár – kerülnek esetleg fokozódó mértékben veszélyeztetett helyzetbe. A tizenéves korosztály bizonyos mértékben közvetlenül képezi le szüleinek magatartását, de főként azt a sajtóban jelentkező modell, amely részint egy körmönfont piacépítési szemléletből, részint az ennek nyomán általánossá váló társadalmi divatnak (és nyomásnak) megfelelően olykor pusztán olcsón beszerezhető élvezeti cikknek tekinti a nemiséggel elnyerhető örömöket, jóllehet ezek korai megélése közismerten fokozza a fejlődésük miatt a tizenévesek körében amúgy is kockázatos pszichés veszélyhelyzeteket, a nemi úton terjedő betegségeket, stb.

Az Amerikai Egyesült Államokban már jó tíz éve útnak indult az a program, amely a biológiai és társadalmi érés eltérő ütemére alapozva a túl korai szexualitás és a fiatalkorúak élvezeti-cikk- és drogfogyasztásának szabad önmegtartóztatással történő visszaszorítását célozza. Az azóta országosan elterjedt és több millió dolláros központi állami támogatást élvező program megalapozói munkájukkal elismertették, hogy a közjó érvényesítésére és állampolgárainak egészségére is kötelezett állam olcsóbban és hatékonyabban működhet, ha a megelőzésnek ezzel a módjával él, mintha a bekövetkező testi és lelki megbetegedéseket, különféle devianciákat kell kezelnie.

Noha az ellenzők – elsősorban a fogamzásgátló eszközöket és pirulákat gyártó nagy gyógyszergyárak, illetve az általuk támogatott abortuszpárti (ők így nevezik magukat: választásjogi”) szervezetek – mindent elkövettek a program meghamisításáért, az USA elnöke és környezete megértette, hogy a program fellazítása, elkenése nem lenne helyes az „absztinencia ugyan, de…” („abstinence plus”) jelszóval. Ez a kicsi „plus” ugyanis nagy mínuszt jelentett volna: a hozzáadni kívánt kondommal („abstinence plus condom”) éppen a program hatékonyságát és hitelességét, azaz házasság előtti következetes nemi önmegtartóztatás lényegét tette volna kérdésessé az „élj nemi életet, de óvatosan” gondolattal.

Az ENSZ New York-i, gyermekek védelmének szentelt 2002. évi csúcstalálkozóján részt vevő amerikai küldöttség már ezen új szellemben vezette be a gyermekek és fiatalkorúak védelme kapcsán a nemi önmegtartóztatás (absztinencia) fogalmát. E szerint ez a módszer kitűnően alkalmas a korai nemi élettel együtt járó testi és pszichés veszélyek (a nemi betegségek, az abortusz vagy a tizenéves terhességek) megelőzésére. Ez a nemzetközi szintű megjelenítés a program gyermekvédelmi jellegét is igazolja. Ennek értelmében „az úgynevezett biztonságos szex –  haláli játék, míg a házasságig megőrzött nemi tisztaság – egészséges választás” (A.S.K. – Abstinence Survival Kit). A Project Reality és az Abstinence Clearinghouse alapelvei mentén honosítottuk a magyar programot, amely e minőségében elsőként indult útnak Magyarországon. A program pszichopedagógiai módszere a szabad akaraton alapuló választás felelősségén alapul.

Te választasz! – figyelmezteti az Emese-klub tizenéves tagjait az előttük álló két útirányra.

  • Választhatod az élvezetek hajszolását diszkókban, alkohollal, dohánnyal, droggal és szexualitással s ezekkel együtt a korai kiégés (depresszió), nemi betegség, abortusz, újszülött-gyilkosság vagy korai szülés kétségtelenül egészségtelen állapotát,
  • vagy tested és lelked, képességeid edzésével, egyéniséged és tehetséged nevelésével érhetsz el sikereket egyéni és közösségi világodban, amikor sportolsz, tanulsz, zenélsz, miközben testben és lélekben egyaránt komolyan készülsz jövendő pályád és jövendő családod megalapítására.

A program célja nem az, hogy a serdülőket elriassza nemiség építő értékeitől! Sokkal inkább arra ügyel, hogy a biológiai és társadalmi érés közötti eltolódásból fakadó konfliktust (a serdülő tizenéves korban lesznek „nők” vagy „férfiak”, de csak huszonéves korban jutnak el a házasságkötésig) építő módon oldja fel. Az egészséges nemi élettől sem a gumi óvszerek, sem más kémiai anyagokkal nem választható el a termékenység. Ez a testi és lelki teljességet jelentő szerelemben kiteljesedve olyan érték, amit védenünk kell a multinacionális gyógyszeripar és a sajtó által divattá emelt kontraceptív magatartásformák (homoszexualitás, sterilitás, abortuszkultúra) támadása ellen.

A 8 klubfoglalkozás során az előadó a fentieket felölelő 8 témakört beszél meg csoportonként mintegy 25 középiskolai tanulóval és a témákhoz meghívott vendégelőadókkal, illetve videófilmes segédanyagokkal. A klub elnevezését az egyik magyar ősmonda, az Emese álma adja:

„Isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert anyjának, Emesének álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva megtermékenyítette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak…” (Anonymus: Gesta Hungarorum, XII. sz.) Egy másik jelmondatunk az éretlenül leszedett gyümölcsökre, az idő előtti, elsietett, azaz „idétlen” nemi magatartásra utalva azzal indokolta a klub létrejöttét: „…hogy meg ne romoljunk,  mielőtt megérnénk!”

Egy jeles magyar társadalomtudós klasszikussá vált mondása szerint: „a gyermek közjó.” Ezt a közjót, vagyis a mai tizenéveseket és az általuk-bennük jövőben megfoganó gyermekek védelmét hatékonyan szolgálhatjuk a fentiekben körvonalazott nemi egészségvédelmi oktatással. (Programvezető: dr. Téglásy Imre tanár, bioetikus, az Abstinence Clearinghouse Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja)

A lelki adoptálás mára már nemzetközileg is jelentőssé terebélyesedett mozgalma a magzatgyermekek rehumanizációját szolgálja  elsősorban lelki, érzületi módszerekkel. A benne résztvevő, elsősorban katolikus felekezetű hívők szentmise keretében lelkileg  örökbe fogadnak egy veszélyhelyzetben lévő magzatgyermeket, akinek megszületéséért 9 hónapon át minden áldott nap fohászkodva elmondanak egy fized rózsafűzért és az ún. fogadalmi fohászt. A kilenc hónap alatt rendszeresen összegyűlő lelki adoptálók imaközösségben elmélkednek a magzatgyermek fejlődéséről, azokról a veszélyhelyzetekről, amelyek őt és családja épségét fenyegetik. A fogadalmi időszak, a lelki kihordás idejének elteltével a lelki adoptáló szülők ajándékokat hoznak a valóságban is megszületett, ám nehéz helyzetben élő újszülöttek és családjaik megsegítésére, amit különféle plébániai közösségek, civil szervezetek közreműködésével juttatnak el a rászorulóknak. A portugáliai Fatima Mária-kegyhelyéről indult mozgalom főbb magyarországi központja a Gellért-hegyi Szikla-templom, amelynek pálos atyái felvilágosítással szolgálnak a rendszeresen ismétlődő fogadalmi szentmisék rendjéről, az egyéni vagy csoportos fogadalomtétel idejéről és módjáról: 385 1529

Lelki adoptálók fogadalmi fohásza

Uram, Jézus, téged kérlek,
kit világra szült az Élet
áldott méhe, Szűz Mária,
ki Isten vagy s ember Fia,
kit József is elfogadott
mint rábízott méhmagzatot,
téged kérlek, segíts annak
élni, akit nem akarnak,
ki magzat még, de már gyermek,
mégis várnak rá a vermek,
halált hozó veszedelmek.
Lelkembe őt mint magamét
fogadom be, hogy életét
bimbót védőn megőrizzék:
fényében az Örök Napnak
érjen gyümölccsé a magzat.
Téged kérlek, te adj erőt,
szüleiben gondviselőt,
szeretetben bátorságot:
ki ne oltsák a Világot,
s mint isteni Lehelletet
vigyázzák az új Életet.
Ámen!

(Ford.: Boda L.-Téglásy I.)

Abortusz utáni lelki gondozás

Az abortusz utáni lelki sérülések gondozását ma még világszerte elhanyagolják. Pedig az orvosi kifejezéssel post-abortus-syndroma  (PAS) néven nyilvántartott pszichés megbetegedés tünetei egyre szélesebb körben figyelhetők meg a különféle női korcsoportokban, különösképpen azokban az országokban, ahol a nagy számban végeznek művi abortuszokat. A súlyos testi mellett „örök” életre kiható, lelki károsodást okozó „terhesség-megszakítás” következményei között szerepel a szomorúság és fájdalom, amely a magzatgyermek elvesztésével járó gyászélmény feldolgozatlansága miatt alakul ki. A nem gyógyuló, belső seb nyomán a nő félelemmel küzd, apatikussá és/vagy ingerlékennyé válhat. E depresszió megzavarja az immunrendszert, így megnőhet a rákveszély. Bár a közbeszédben az dívik, hogy az abortusz nem gyilkosság, a női lélek igenis bűnként éli meg e természet- és életellenes beavatkozást akkor is, ha esetleg tudati szinten ez nem jelenik meg. Az elnyomott bűntudat sírással, negatív gondolkodással, borúlátással, önváddal, önelutasítással tör elő, vagy másra kivetítve gyűlöletet gerjeszt a gyermek apja, az orvos, a férfiak vagy éppen a gyermeküket vállalni tudó, őket megszülő és nevelő édesanyák ellen.  A félelem  a saját agresszió megismeréséből fakad csakúgy, mint a szülői szereptől való tartózkodás. Attól tart, hogy nem szeretné eléggé vagy kínozná gyermekét, ezért vagy nem meri megélni a termékenységét vagy agyonkényezteti az elpusztított gyermek testvérét/testvéreit. A bizalmatlanság annak eredménye, hogy a saját és mások agresszivitásának elszenvedése nyomán elveszíti Isten és a többi ember alapvető jóságába vetett hitét. Az elutasítottság-érzés miatt úgy érzi, másoknak sem fontos, nem szeretik. A harag önmaga, az orvos és minden más olyan ember ellen irányul, akik a nőt abortuszra kényszerítették (az USA-ban a kényszerabortuszok aránya 64%, idehaza 95 % körülire tehető), esetleg azt mint egyetlen megoldást tanácsolták. A ’minden ember’ vagyis a „társ”adalom egészét érintő elutasítás az emberiség legszebb közös ihletének, Istennek a tagadásával is járhat. A haraggal és fájdalommal járó, úgynevezett „évfordulós reakció” azon a napon jelentkezik, amelyen a magzatgyermek megszülethetett volna. A „helyettesítő gyermek” akarása olykor kényszeres örökbefogadóknál figyelhető meg.  Alvászavarok, rémálmok során megjelenhet az elpusztított magzatgyermek vagy ennek mélylélektani jelképe. Mivel az abortusz a gyengédséggel, gondoskodással, védelemmel járó anyai termékenység mesterséges és kényszerrel járó elpusztítása, a testi rontás mellett igen súlyosan torzítja az egészséges női lelkületet. (Vö. Budai Ilona és a Kőmíves Kelemenné című magyar népballadák tragikus hősnőivel! A témához kapcsolódó olvasmányként ajánljuk: Miért sírsz, Mirjam?Az abortuszt követő szenvedésről. A Post-Abortus-Syndrome (PAS) Nők vallanak magzatelhajtást követő szenvedésükről. Orvosok számolnak be az abortusz okozta lelki szövődményekről. Anya-Ország sorozat 4. köt. Budapest, 2001. 164 old., szerk. dr. Téglásy Imre)

A termékenységellenesség gyermekellenesség is, ezért az abortusznak nem csak azok az elsődleges áldozatai, akiknek életét bevégzett művi terhesség-megszakítással elpusztítják, hanem akik az ilyen beavatkozásokat, ezek szándékát, esélyét – fizikailag ugyan túlélik, de lelkileg károsodnak. Ők az abortusztúlélők, akiknek szükségük van a bekövetkezett lelki sérüléseinek gondozására. 

„Vannak emberek, akik saját választásuk vagy a véletlen folytán életben maradnak, miközben sokan mások meghalnak.  Szerencséjüket mégsem értékelik, és nem tudnak örülni. Ez a gondolat nem új keletű, és mindig zavarba hozza az embereket. Még nyugtalanítóbb őszintén szembenézni azzal a ténnyel, hogy milliónyi hangtalan, szavazóképtelen, meg nem született embert gyilkolnak meg., állítólag jó és orvosilag indokolt okok miatt. Csoda-e hátra, ha két kellemetlen valóság – az abortusz és a túlélés – összekapcsolása nemcsak hogy népszerűtlen, hanem a legtöbb ember szemében egyenesen felforgató tevékenységnek minősül? Az abortusztúlélőkről szóló első beszámolót (Ney, P.G.: Consideration of Abortion Survivors – Megfontolások az abortusztúlélőkről. Előadás az I. Nemzetközi Viktimológiai Konferencia, Washington, 1980.) helyenként nagy felháborodás, de többnyire jeges csend fogadta. Emberek, figyeljetek! Saját vesztünkre vesszük semmibe az abortusztúlélők létezését, siralmas helyzetét, rejtett problémáit. Megölhetjük a meg nem született gyermekeket, és eldobhatjuk a testüket, hogy ne tudjunk a fájdalomról, melyet átéltek és képviselnek, de túlélő testvéreik közöttünk vannak, hogy mindannyiunkat emlékeztessenek arra, ami  a legszörnyűbb bennünk. Hajlamunkat, mellyel a túlélőket bűnbakká tesszük, nehéz eltussolni vagy kimagyarázni. Fájdalmuk és a fájdalom okának fokozatos felfedezése lassan a panaszuk kimondására fogja késztetni őket. Lehet, hogy a világ nem fogja meghallgatni a mi magyarázatunkat arra vonatkozólag, hogy kik ők, miért és hogyan léteznek, az abortusztúlélők azonban egyszer csak hallatni fogják a hangjukat. Addigra azonban a harag, a tudatlanság, az önzés és a dehumanizáció olyan pusztítást fog véghez vinni az emberi ökológiában, hogy senki sem lesz képes arra, hogy helyreállítsa a megbomlott egyensúlyt.” (Philip G. Ney – Marie A. Peeters-Ney: Abortusztúlélők. ford.: Kónya Zoltán. Kolozsvár, 2001. 80 old.)