Az idén is úgy készülődtünk élet- és családvédelmi szervezetünk és összes gondozottunk születésnapjára, ahogyan azt immár 24 éve tesszük: országos babatalálkozót szerveztünk azoknak a gondozottainknak, akik sikeresen menekülhettek meg az abortusz pusztításától. Köztük vannak azok a szülők, akik önkéntes munkatársaink közreműködésének köszönhetően gyermekeiket vagy családjukban tarthatták, vagy őket nevelni és szeretni tudó –  mi így mondjuk: megédesülni képes – örökbefogadókra bízhatták. Épp az idei rendezvényre készülődtem, amikor Piroska, egy korábbi gondozottunk levele mellett különleges grafikát is találtam. A grafika címe: A gomba. Az alkotás közvetlen létrehozója ugyan a ma már 23 éves Klára, Piroska nevű édesanyja (és mindkettejük) élettörténetének jóra fordulásában azonban része volt a mi életvédő munkánknak is. Így tehát bizonyos értelemben talán mi is társzerzői vagyunk ennek a képnek. Olyan alkotás tehát ez, amit a Teremtő Isten életőrző sugallata nyomán a nem mindennapi körülmények között fogant és a rá leselkedő veszélyeket is elkerülő Klárikával és édesanyjával – Isten különös kegyelmének köszönhetően – égi és földi munkatársainkkal közösen hozhattunk létre.

A katolikus hitét mélyen megélő, baleset következtében mozgáskorlátozottá vált és pszichésen is sérült Piroska 23 éve hozta világra lányát, Klárát. Az erőszak eredményeként fogant magzatgyermek édesanyjának még számos nehézséggel kellett megküzdenie azért, hogy a babát világra hozza és magához ölelhesse. E küzdelmekben az Alfa Szövetség önkéntesei akkoriban is tették, amit ezekért a válsághelyzetbe került életekért azóta is tesznek…

      

W. Klára: A gomba

A ma már felhőtlenül boldog édesanya várandóssága során mindvégig biztos volt abban, hogy neki ez a különleges gyermek Isten ajándéka, amire nagyon kell vigyáznia.

Piroska egyedülálló, fiatal nőként rádiózással, újságírással próbálta kiegészíteni alacsony rokkantnyugdíját. Közben azt kutatta, mi lehet Isten rá vonatkozó terve. Élete értelmét, célját keresve csatlakozott a lelki adoptálók mozgalmához, amelynek tagjai kilenc hónapon át, minden áldott nap imádkoznak egy számukra ismeretlen, de életveszélybe került magzatgyermekért. A lengyel eredetű mozgalom magyarországi meghonosítójától hallotta azt, hogy a lelki adoptálók családjában gyakran történik valami csoda.

       Piroska egy női szerzetesrend életébe is bekapcsolódott, amely életformaként a városi remeteséget ajánlotta számára. Az így élő apácák eljárnak dolgozni, ezt követően azonban otthoni magányukban sokat imádkoznak és elmélkednek. Itt javasolták neki, hogy ne szedje a pszichiátere által előírt gyógyszereket. Ettől kezdve a tanácsnak engedelmeskedő Piroska napról napra egyre kevesebbet aludt…

Teljes kimerülést okozó álmatlanságát azzal akarta enyhíteni, hogy éjjeli sétára indult az éjjeli sötétbe borult budapesti Gellérthegyre. Gondolataiban Jézust kereste, és kezdetben őt vélte felfedezni abban a magas, barna, dohányos, hiányos fogazatú férfiban, akit a késő éjszakai órában kertésznek gondolt. De félreértette a helyzetet és az illető szándékait is: a férfi ugyanis megerőszakolta.

A szörnyű élmény után először rendjének vidéki rendházában keresett megnyugvást. A teljes alváshiány miatt néhány nap múlva el kellett hívni hozzá az őt kezelő budapesti orvost. Tőle gyógyszert kapott, majd néhány hétre egy kórház pszichiátriai osztályára utalták.

Piroskára viszontagságos idők vártak. Másállapotáról jó darabig ő maga sem tudott. Annak ténye csak akkor derült ki számára, amikor kézhez kapta egy teljesen más célú orvosi vizsgálat eredményeit. Bár ő maga kezdettől fogva örömmel fogadta másállapotát, a környezete korántsem volt sem elfogadó, sem segítőkész. Édesapja csöndes támogatását elnyomta a mindenkit leuraló anya ellenséges viselkedése, amellyel a magzat elhajtását erőltette.

A várandós Piroska ekkor fordult először a válságterhességet viselő anyákon segítő Human Life International magyarországi társszervezetéhez, az Alfa Szövetséghez, Elmondása szerint ők voltak azok, akik minden várakozást felülmúló módon, feltétel nélkül elfogadták és magukhoz ölelték mindkettejüket. Közben Piroska anyja egyre erőszakosabban, a lelki erőszakot alkalmanként fizikai bántalmazással is párosítva igyekezett rászorítani a baba elhajtására. Piroska ezért úgy döntött, hogy vidékre, egy domonkos nővérek által működtetett rendházba menekül, ott keres maguknak menedéket.
       Sokáig azonban itt sem maradhatott, hisz rádöbbent, hogy hamarosan anyagilag is gondoskodnia kell majd a születendő gyermekről. Ezért visszatért Budapestre, ahol előbb az Alfánál önkénteskedő barátnője segítette, később pedig már önállóan is kiegyensúlyozottabbá vált az élete. Erről a nehéz időszakról így számolt be:

       „Pszichés betegként úgy éltem meg állapotomat, hogy egy nagy, keserű kehelybe néha belecsöppent egy kis édes méz. Áldott állapotomat pedig úgy éltem meg, mintha én magam is boldogságburokban lebegtem volna, amibe kívülről időnként valaki bele-beleszúrt. De mindez csak afféle múló, helyi fájdalom volt, ami nem olthatta ki a várandósság mindent kitöltő, boldogító érzését.”

       Jól fizető állást talált az Amerikai Kereskedelmi Kamara lapjánál, fejlődő magzatának köszönhetően pedig ő maga is megerősödött: egyre egészségesebb, egyre munkabíróbb lett. A cseperedő magzatgyermek először épp az adventi várakozás napjaiban, egy szentmise alatt mozdult meg a méhében. A várandós anya ettől kezdve még bizonyosabban érezte, hogy ép és egészséges kisbabája lesz.

       Hosszú vajúdás után, végül császármetszéssel segítették az orvosok világra a kislányt. A kisbabát így először az ellene oly gonoszul áskálódó nagymama pillanthatta meg. Az újszülött Klárika mosolya benne is csodákat művelt, meglágyította az addig keményen elutasító asszony szívét…

Klárikából mára a 23 éves Klára lett, aki illusztrátornak tanul egy szakirányú diplomát adó, budapesti egyetemen. A tanulmányait lezáró egyetemista szakdolgozatát jeles értékeléssel fogadták el professzorai. Az pedig aligha lehet kétséges, hogy az érte annyit küzdő édesanya maga is kitűnőre értékeli a gyermekhez fűző élményeket.

       Ezt írta róla a nekem küldött levélben:

       „Nekem ő kívül-belül, mindenestül gyönyörű, egész életre szóló ajándék!”

                           Közreadja: dr. Téglásy Imre