Az 1996 tavaszán életvédő szemléletű magánszemélyek – közöttük védőnő, orvos, pszichológus, tanár, újságíró, pap – szerepeltek az Alfa Magzat-, Újszülött-, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség alapítói között. Rövidített nevünk: Alfa Szövetség.

Alapelvünk

Az emberi élet a fogantatással induló és a biológiai halállal végződő folyamat. A megfogant embernek ennél fogva természetes emberi joga van a méhen belüli fejlődéshez és a megszületéshez. A szövetség tagjai a megfogant és megszületett gyermekek védelme érdekében önkéntesen tevékenykednek.

Küldetésünk

Kiemelten közhasznú szervezetként küldetésünk egy termékeny és gondoskodó, minden emberi életet védő társadalom megalapozása, amelyben a válsághelyzetben lévő – másállapotukat súlyos tehernek érző – szülők minden elérhető személyes és gyakorlati (szociális, egészségügyi, lelki, nevelési, jogi, stb.) szolgáltatást megkapnak annak érdekében, hogy gyermekeiket biztonságosan kihordhassák, megszülhessék és nevelhessék, ezáltal megelőzhető legyen minden termékenységellenes magatartás, többek között a magzatelhajtás és az újszülöttgyilkosság. (Lásd még: “Gondozási alapelveink“!)

Szolgáltatásaink

Célunk elősegíteni a válsághelyzetben lévő, magukat terhesnek érző nők magzatainak biztonságos kihordását és megszületését, valamint azt, hogy minden gyermek családban, illetve család típusú kisközösségben nevelkedjék. A főként női önkéntesekből álló, ún. “Alfa-hangok” segítségével szociális, családsegítő, gyermek- és ifjúságvédelmi, bűnmegelőző és ismeretterjesztő szolgáltatásokat nyújtunk, beleértve a válságügyeletet, terhességi teszteket, szülésre való felkészítést, anyaotthoni elhelyezést, örökbeadás/örökbefogadás előkészítését, jogi tanácsadást, kiadványok megjelentetését, konferenciák tartását. Szolgáltatásainkról részletesen a “Szolgáltatásaink” menüpont alatt olvashat.

Önkéntesek jelentkezését minden területről boldogan fogadjuk!

Társszervezeteink

Társszervezetünk az Anya-Ország Alapítvány és a Human Life International.

Kötelességek és lehetőségek az élet- és családvédelemben

(Egy alfás édesanya parlamenti tanúságtétele)

Hölgyeim és Uraim!

Bíró Rita vagyok, örökbefogadó édesanya és az Alfa Szövetséget képviselem itt, a mai napon. Amíg rendezem a hangom remegését, addig Saint Exuperyt hívom segítségül, aki ezt írja A kisherceg című tanítómeséjében:

„A fölnőttek (…) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. (…) Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta. A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt. De mi, akik megértjük az életet, mi bizony fütyülünk a számokra!”

Mivel itt, az ország házában ma túlnyomórészt fölnőttek gyűltek össze, ezért engedjék meg, hogy mégiscsak néhány számmal kezdjem!

A 16 évvel ezelőtt alakult Alfa Szövetség önkéntesei negyvenháromezer bajba jutott család balsorsát igyekeztek jobbra fordítani úgy, hogy az általuk végzett élet- és családvédelmi tevékenységet mindig is belülről szólító parancsnak, belső kötelességnek érezték. Életutakat mutatnak a súlyos válsághelyzetbe került gondozottaknak, s ezzel ingyen adnak „inni az élet forrásának vízéből.”

A Teremtő törvénye az élet feltétel nélkül való tiszteletét kívánja meg. Ennek az alaptörvénynek a betartása pedig nem csak az alkotmány szerint életvédelemre kötelezett állam feladata, hanem minden egyes emberé is. Az „alfás” önkéntesek e kötelességet átérezve adnak tanácsot és valóságos szociális, vagy lelki segélyt a hozzájuk fordulóknak. Ennek jegyében 402 esetben elkerülhették az abortuszt.

A másállapotukat eredetileg súlyos teherként, válságként átélő asszonyokból az Alfa Szövetség munkatársainak segítségével gyermeküket szeretettel dajkáló édesanyák lehettek. Nem titkolt vágyuk, hogy a terhes szülők lélekben is várandósak lehessenek, és így a korábban súlyos tehernek érzett magzatgyermekek megszülessenek.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által 20 éve működtetett Családvédelmi Szolgálatnál 100 terhesség-megszakításra jelentkező asszony közül átlagosan 3-5 tud visszalépni gyermekének elvetetésétől. Az Alfa Szövetség gondozottai közül minden második terhes a gyógyulás reményével választja a gyermek megtartásának és megmaradásának lehetőségét. De persze az ő gondozottaik sem képesek mindig élet-utat választani. Gyakran legyűri őket is a külső-belső környezet, a „józan ész” érveivel vagy mással kényszerítő környezet, a „családi” erőszak.

A nemzetség (ma így mondjuk: család) eszményének védelmében az Alfa Szövetségnek működése során 422 esetben sikerült megőriznie olyan családok egységét, ahol a szülők eredetileg a gyermekük örökbeadását fontolgatták. Ezek a szülők mégiscsak a gyermek megtartása, további nevelése mellett döntöttek, bár korábban őket is a nyomor kényszerítette volna gyermekeik elhagyására… de a sorsfordító segítség hatására mégiscsak a gyermekek felnevelése tűnt jobb megoldásnak.

Ilyen döntést hozott az egyetemista Viki is, aki levelében így számol be erről:

Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik mellém álltak ebben a nehéz időszakban és bíztattak, hogy merjem én is megváltoztatni az életemet, hogy ne adjam oda senkinek azt a csodát, hogy tényleg ennyire velem volt mindenki és segített. Mindezt lányként mondom, akinek szülei, környezete kicsit konzervatív, életfelfogásukban úgy szerepel a gyermek, mint egy házaspár szerelmének gyümölcse, illetve az a feladata, hogy örömet hozzon a család életébe és továbbvigye a család nevét. Egyetemistaként mondom, 22 évesen, akinek még be kell fejezni a tanulmányait, akinek még szakosodnia kell, és aztán majdan dolgozni, és anyaként is mondom, aki egy gyönyörű, szerencsére egészséges kisfiú édesanyja, hogy tényleg megérte minden elszenvedett szégyenkezés, megaláztatás, fájdalom. Minden vele együtt töltött pillanat, akár csak az, amikor azt nézem, hogyan alszik mellettem, mérhetetlen boldogsággal tölt el, és mosolyt csal az arcomra. Ilyenkor elfelejtek minden rosszat, és csak arra gondolok, hogy vigyáznom kell rá és ezután érte teszek mindent, mert ő az én gyermekem. Én már átéltem ezt, és szívből, őszintén beszélek. A gyermek egy kis csoda, aki két ember egymás iránt kifejezett szeretetének, odaadásának gyümölcse. Vigyázzunk rá, és neveljük úgy, hogy ő is megélhesse majd azt a mérhetetlen boldogságot, amit ő adott nekünk.

Az alfás gondozást kérő és élvező Viki a kezdetben „baj”-nak érzett babát megszülte, megtartotta, tanulmányait sikeresen befejezte, állást talált, férjhez ment, és házasságát azóta már újabb gyermekkel is megáldotta a Teremtő.

Az alfások 432 titkolt terhességet viselő anya sorsán tudtak segíteni úgy, hogy „nem kívánt” gyermeküket egészségügyi intézményben, s nem pedig önmagukat és gyermeküket is életveszéllyel fenyegető magányban hozták őket a világra. Így esetükben az újszülött-gyilkosság veszélyét is megelőzhették. Ezzel az utóbbi években országos méretekben is csökkent ennek a tragikus bűncselekménynek a számaránya.

A baj megelőzésének eszköztárához tartozik a kismamaotthoni, illetve anyaotthoni elhelyezés, amiről külön, e célra létrehozott diszpécser-szolgálatuk gondoskodik. Az elmúlt évek során 2 598 válságterhes és kisgyermekes szülőt helyeztek el az ország különböző, állami vagy egyházi anya-gyermek otthonaiban.

A Szövetség munkatársai a gyermekük megtartását vállaló, és az így „visszaédesülő” szülőket sorsfordító döntésük meghozatala után sem hagyják magukra. Az ún. kelengye-program ezt az utógondozást szolgálja. Eddig közel 4000 szegény családnak juttattak gyermekruházati és gyermekápolási cikkekből, pelenkából, babakocsiból, babaágyból álló segélyküldeményeket.

362 esetben vettek részt a törvényes feltételeknek megfelelő, főként az ún. nyílt örökbeadás előkészítésében, bár előbb mindig arra törekszenek, hogy a gyermek az eredeti, vér szerinti családjában találja meg a kedvező nevelkedését elősegítő lelki és anyagi környezetet, s csak e szándékuk lehetetlensége nyomán kerüljön sor az örökbefogadásra.

Hölgyeim és Uraim!

Én nem értek a számokhoz, nem értek a statisztikákhoz és végképp nem értek a politikához. De az emberekhez, az emberi lélekhez és az emberi fájdalmakhoz talán igen.

A pályámat szülésznőként kezdtem, de ma már másképp segítek… A jelenlegi szakmám hivatalos elnevezése: „életvezetési tanácsadó”, de mégsem kedvelem ezt a megnevezést, mert én nem „vezetem” az embereket és „tanácsot” sem adok nekik. Viszont az eredeti szakmám kihívásainak megfelelően – igaz, attól eltérve is – bábáskodom azért, hogy felnőtt férfiak és nők megszülhessék legszebb és legjobb önmagukat.

E bábáskodás közben a gondozottaim épp olyan fájdalmas vajúdáson esnek át, mint az anyák a gyermekük születésekor. Az ő fájdalmaikat tudja csillapítani az én felnőtt embert szülő, újabb mesterségem. Meggyőződésem, hogy az emberek nem gonoszak. A szívük legmélyén, ha megbújva, ha összekuporodva is, de ott rejtőzik az alapvető törvények és értékek iránti vágy és tisztelet akkor is, ha e valódi szépségre gyakran vet árnyékot a fájdalom és a keserűség, és akkor is, ha sajnos olykor azt tanulják és gyakorlják, hogyan kell bántani másokat, és hogyan tehetik tönkre önmagukat.

A bajok gyökerét én abban látom, hogy az emberek közötti kapcsolatból el tud tűnni a teremtett élet iránti méltóság tisztelete. Ezzel együtt pedig eltűnik az emberek önbecsülése is.

Ha például egy kicsi lányt szeretettel, önbecsüléssel, gazdag önértékeléssel és jó megküzdési technikákkal indít útnak a családja, akkor nagy eséllyel helyes, felelősséggel teljes döntéseket tud hozni majd később a teste és lelke legtöbb kérdésében. Akkor tudatosan dönt arról, hogy mit vár egy viszonytól, egy kapcsolattól, és így nem válik áldozattá. Akkor aligha jut el odáig, hogy egy műtőasztalra feküdve rábólintson a testében növekvő élet kioltására. Akkor ugyanis jól tudja, hogy azzal a babával együtt benne és belőle is meghal „valami” pótolhatatlan, ami attól kezdve mindig is hiányozni fog neki.

Bevallom, hogy örökbefogadó édesanyaként mérhetetlenül elfogult vagyok az Alfa Szövetség munkatársaival. Ennek egyik oka, hogy ők minden önkényes szemponttól függetlenül, igaz alázattal szolgálják gondozottaikat: a magyart és a cigányt, a Down-kórost, vagy a más fejlődési rendellenességgel születettet, a kicsit és a nagyot, a jobb és bal oldalit, a hívőt és a hitetlent, a termékenyt, akinek fölösleges teher a saját termékenysége, vagy a meddőt, akinek ez fájón hiányzik. Nem térítik, hanem segítik és gyógyítják a gondozásra szorulókat, mert azt vallják: a többi a Teremtés dolga…

Fontos feladatnak tartják, hogy bennünket, örökbefogadásra jelentkezőket felkészítsenek, megtanítsanak arra, hogy lelki értelemben mégiscsak termékeny szülők lehetünk. Ezt tudva, ezt érezve méltósággal és várandós állapotú lélekkel készülhetünk tehát egy másik családban talán tehernek, a náluk azonban áldásnak számító gyermek befogadására. Jól mondják az alfások, hogy náluk az örökbefogadó szülőknek is szülniük kell! És megtanítanak bennünket arra is, hogy az effajta kihordás és szülés a termékeny lélek mélyén történik. Így segítenek bennünket ahhoz, hogy mégiscsak szülők lehessünk, és eképpen mi is „megédesülhessünk”.

A teremtés – mint tudjuk – jó szóval, gyógyító kifejezéssel is történik, mint ahogy rombol a rossz, a gonosz szó. Alkothatunk úgy, hogy megnevezzük a szépet és a jót, az örömöt és a bút, a sebet és csókot. Az örökbefogadó „megédesülése” kifejezést az alfásoktól hallottam először, és valahányszor használom, vagy csak eszembe jut, mindannyiszor magamhoz is ölelem…

22 évet vártam, hogy gyermekem lehessen. A férjem tavaly épp ilyentájt Izraelben járt tanulmányúton, és Betlehemben, a Születés templomában gyertyát gyújtott a hozzánk érkező „Kislélek” sürgetésére. Két hétre rá felhívott egy csodálatos Alfa-hang, és hírt adott egy karácsonyra várt kisfiúról…

Ő most a mi 10 hónapos, ragyogó Simon nevű gyermekünk. Ezek után nem volt kérdéses, hogy milyen nevet választunk. A Simon név ugyanis azt jelenti: meghallgatás, meghallgattatás. És ebben a kis emberben acél-titán-gyémánt ötvözetű akaraterő munkál! Sokszor két vállra fektet, de hiszem, hogy e legyűrhetetlen életerő miatt tarthatom most őt a karomban.

Az Alfa Szövetség örökbefogadásra felkészítő találkozói nagyon sokat segítettek abban, hogy feldolgozhassam a meddőségem és a meg nem született gyermekeim miatti gyászt. E nélkül talán el sem tudnám hitetni magammal, hogy amikor a kisfiam nemet mond, akkor nem rám mond nemet, hogy nem engem utasít el azért, mert – úgymond – alkalmatlan anya vagyok. Nem azért mond nemet, mert nem én vagyok neki „igazi”…

Ha ugyanis ez így lenne, akkor mindannyiunk sorsát – mint valami rossz és használhatatlan kacatot – ki kellene dobnom az ablakon! Ezzel pedig tönkretenném őt, és még mélyebbre taszítanám önmagamat és a férjemet is.

De hála Istennek ez nem így van – és még a padlón fekve, fáradtan, legyőzetve is boldogan ünneplem a kisfiam erejét!

És közben tudom és minden sejtemmel érzem, hogy klassz anyukája vagyok. Tudom, hogy a férjem ragyogó apa és tudom, hogy mivel jól vagyunk egymással férfiként és nőként is, innen kezdve azért nagyon nagy baj már nem lehet köztünk.

Amikor találkoztunk, azt mondtam a kisfiam vér szerinti anyjának, hogy a balsorsunk ugyan nem adott nekünk gyermeket, de ő, aki ugyanezen Sors jó oldala: ő igen! Persze tudom, hogy az égiek fonják sorsunk szálait, mégis nagyon jó érzés volt ezt neki kimondani. És jó volt látni, ahogy leengedi a vállait, ahogy büszkén kihúzza magát, és már mosoly melegíti meg az arcát…

Azt akarta, hogy legyek ott, amikor Simon megszületik – el sem engedett maga mellől… Így szültünk mi ketten (és még ki tudja hányan), a Teremtés asszonyai egyetlen életet…

Köszönjük az Alfának! Köszönjük neki az Életet, az ahhoz vezető Utat, és a szeretethez kalauzoló Igazságot!

(Bíró Rita felszólalása a Magyar Országgyűlés tanácskozásán 2012. október 18-án.)