Babatalálkozók

(Utó)gondozásban lévőknek

Évről évre minden nyáron együtt ünnepeljük meg „Országos Babatalálkozónkon” élet- és családvédő szövetségünk szervezésében azoknak a gyermekeknek a születésnapját, akiknek az örökbe adásában az alapítványunk működött közre.

Erre a kiemelt jelentőségő országos eseményünkre immár hagyományosan minden év júniusában hívjuk és várjuk gondozottjainkat: a kisbabákat, a kisgyermekeket, a már „megédesült” szülőket és még örökbe fogadásra váró házaspárokat, szövetségünk önkénteseit, és persze szűkebb tágabb „családunk” minden más tagját is.

  Az első nap délutánja általában a várakozó házaspároké, akik az örökbe fogadással kapcsolatos kérdésekről hallhatnak hasznos információkat meghívott szakembereinktől és alapítványunk munkatársaitól. A jelenlévők a késő estébe nyúló eszmecserék oldott légkörében a bennük felmerülő örökbefogadással kapcsolatos kérdéseikre is megnyugtató válaszokat kapnak. 

Szombat reggel még többen leszünk, mivel érkeznek a „megédesült” családok az örökbefogadott gyermekeikkel.

Természetesen nemcsak jó hangulatban találkozhatnak az örökbe fogadó családok, hanem értékes és hiánypótló tudományos ismeretterjesztő előadásokat is meghallgathatnak. Mindig meghívunk egy – két olyan hazai szakembert, akik a jog, a pszichológia, az egészségügy vagy a pedagógia szakterületén örökbefogadással kapcsolatos témákban tapasztaltak, jártasok. Az előadások témáit kiscsoportos felnőtt beszélgetéseken bizalomteljes légkörben meg is vitatjuk.

Azért, hogy a gyerekek se unatkozzanak, a szülők programjával párhuzamosan, korosztály szerinti bontásban kézműves foglalkozásokat, interaktív játszóházat, vagy kerekítős foglalkozásokat tartanak meghívott pedagógusaink, konduktoraink.

A szombati közös ebéd keretében örömmel köszöntünk fel valamennyi örökbefogadott apróságot, és vágjuk fel a születésnapi tortájukat. Ezt követően közösen életfát ültetünk el.

Rendezvényünk jól szolgálja munkatársaink, gondozottjaink és a meghívott szakemberek kölcsönös tapasztalatszerzését, közösséggé kovácsolódását. Reméljük, hogy továbbra is minden nyáron találkozunk, hogy feltöltődhessünk tartalmas és hasznos programokon, és a gyermekekkel együtt kikapcsolódhassunk.

 

 

2021-ben 25 éves JUBILEUMÁT ÜNNEPELTE AZ ALFA SZÖVETSÉG

 

ALFA25+ című rendezvényeinkkel emlékeztünk a szövetség negyedszázados fennállására.

Sajnos a személyes találkozót Dömösön nem tudtuk megrendezni a Covid – világjárvány miatt, ezért online tartottuk meg, amely így is emlékezetes maradt. Mivel ezen az online eseményen a szövetség önkéntesei szólaltak meg, és a huszonöt év legfontosabb eseményeit is megismerhették azok, akik bekapcsolódtak a programokba.

               Az első alkalommal alapító elnökként Téglásy Imre köszönte meg azt a bizalmat, amelynek jegyében nemcsak életben maradhatott a szövetség, hanem kiemelkedő eredményeket is föl tudott mutatni áldozatos munkát végző önkénteseinek folyamatos és cselekvő jelenléte miatt. Imre személyes indíttatásának érzékeltetésére került sor a saját életsorsát bemutató, Keser-édes anyám című portréfilm bemutatására. A film alkotójának és egyben főszereplőjének az egyik üzenete az volt, hogy a testi és lelki termékenység együttes megléte híján sem veszhet el teljesen a szeretet mindent jóváíró, vigasztaló és gyógyító ereje. Ő maga nemkívánatos gyermekként szembesült azzal az elutasítottsággal, amit a vér szerinti anya tanúsított iránta, majd talált egy olyan, szív és lélek szerinti anyára, aki őt magához emelte és akivel megélhette a megédesülés csodáját. Az örökbefogadás előtt állóknak tehát azt üzeni az Imréről szóló film, hogy bár fontos a vér szerinti szülőség, de ha ehhez nem társul a gyermek teljes elfogadását jelentő lelki, érzelmi termékenység, akkor bizony az örökbefogadó szülők lehetnek azok, akik ezzel a mindenki számára oly fontos lelki termékenységgel az örökbefogadott gyermekkel együtt maguk is megédesülhetnek.      

Az ősalfások csapatából egy kellemes interjú során megismerkedhettünk a szolnoki Nagyné Mészáros Évával, aki az anyaotthoni elhelyezések ügyében végzet diszpécseri feladatokat, amíg nem lett ő maga is egy anyaotthon vezetője. Megszólalt kecskeméti védőnő önkéntesünk, Szilágyi Sándorné „Sziszi” is, aki máig rendületlen kitartással küszködik azért, hogy jobbra forduljon a vér szerinti családokban veszélyeztetett gyerekek sorsa. Hallhattuk Kocsis Pálné Zsókát, aki immár nyugdíjas szociális munkás, de évtizedek óta változatlan erővel ügyködik a bajba került gyermeki életek védelmében. Jenei Istvánné, Marika Somogy megyei Alfa-hangként, majd egy ideig a szövetség elnökeként is igen értékes munkát végzett. Sok kisbaba örökbeadásában, majd megkeresztelésének előkészítésében is közreműködött. Az ő bemutatására betegsége miatt egyelőre nem kerülhetett sor, de előbb-utóbb ő is idézi emlékeit és bemutatkozik majd azoknak, akik eddig nem ismerhették meg. Tétényiné Istvánné Ilonka csapatunk legidősebb, de legfürgébb tagjaként látta el a Komárom-Esztergom megyei Alfa-hang szerepét. Ilonka számára a legemlékezetesebb alfás rendezvény az volt, amikor a chestochowai Fekete Madonna kegyképének hiteles másolatával négy kontinensre kiterjedő, nemzetközi zarándoklatot végeztünk.

A több éve történt események során szóba került a magyar-amerikai gyermekkereskedelem fejezeteként az ún. Czeizel-ügy. A szövetség sikertelen embermentési kísérleteként jelent meg a magyar sajtóban és lett első számú közérdeklődést kiváltó téma 1997-ben az ún. „dávodi kislány” ügye, melynek főszereplője azért nem hozhatta világra az általa kívánt magzatgyermeket, mert családja maga erőszakolta annak elpusztítására. Szóba kerültek azok az abortuszmentes napokat kérő zarándoklatok is, amelyek keretében 41 kórházi szülészet kötelezte el magát amellett, hogy legalább az év három napján (március 25-én, június 1-jén és december 28-án) tartózkodnak a művi abortuszok végzésétől. Imre bemutatta a szövetség elméleti munkájának gyümölcsét, az Anya-Ország elnevezésű élet- és családvédő könyvsorozatot is.

        Mivel az Alfa Szövetségnél önkéntes életmentő munkát végző alfások sosem kaptak semmiféle kitüntetést, úgy gondolták, hogy hát akkor majd ők maguk tüntetik ki azokat a magyar és nemzetközi életvédőket, akiknek munkáját kiemelkedő hőstetteknek tekintik. Ennek e megbecsülésnek a kifejezésére hozták létre az Emese Érdemérem elnevezésű, Zsin Judit szobrászművész által készített plakettel járó kitüntetést. Ennek egyik jutalmazottja volt dr. Szedmák András bíró, aki egy tiltott kéjelgés miatt fogházra elítélt prostituált ügyében hozott emelkedett erkölcsiségre utaló, életmentő ítélete, amikor nem engedte a büntetés megszakítását, hogy az elítélt magzatgyermekének abortálása céljából. 

A rendezvény második felében körbeszélgetésben megszólaltak azok a vállalkozókedvű családok, akik az Alfa közvetítésésvel fogadták örökbe gyermeküket. Őszintén beszéltek arról, hogyan élték meg a várakozást, a találkozást a vérszerinti anyával, azt a pillanatot, amikor először kezükben foghatták kisbabájukat. Több családnál már évekkel ezelőtt történt mindez, mégis úgy emlékeztek rá, mintha tegnap történt volna. Jó volt hallani képek kíséretében arról is, hogyan formálódtak “megédesült” családdá. 

Bár nem tudtunk személyesen találkozni, mégis emlékezetes összegzése volt ez az online esemény az Alfa Szövetség 25 éves önkéntes élet- és családvédő munkájának! Életre fel a következő években is! 

 

 

Ismét találkoztunk Dömösön 2020-ban is

 

Az Alfa Szövetség huszonnegyedik születésnapját ünnepeltük idén Dömösön, a hagyományosan nyáron megrendezett találkozón.

A péntek estét a két gyermeket is örökbe fogadó Vaik Dóra Család születik című előadása tette érdekessé, aki a már tavaly megkezdett gondolatait folytatta. Míg akkor arról hallhattunk tőle, hogyan készülhetünk fel a gyermek fogadására, idén azt osztotta meg az örökbefogadásra váró hallgatósággal, milyen nehézségek várnak ránk akkor, ha már megérkezett hozzánk a gyermekünk. A szülők csak akkor várhatnak bele ebbe a feladatba, ha azt mindketten ugyanúgy szeretnék és ugyanúgy képzelik el, de még így is fel kell készülniük a kettejük közti konfliktusok kezelésére. A család később is kihívásokkal találhatja szemben magát, a kicsi és a kamaszodó gyerekeknek is számos kérdésük van az örökbefogadásukat érintően.

A nehézségek megoldásában azonban mindig segítséget ad a szeretet. Ezt is sugallták a hallgatóság számára a találkozó szombati előadói: Bokros Anna és férje, Bokros László, akik öt gyermekük mellett nevelőszülőként további négy gyereket gondoztak és gondoznak ma is. Színes családjuk ellátásához pedig a hit is erőt adott számukra.

Az idei találkozóra összesen kilencvenhat felnőtt és gyermek érkezett, számos „alfás baba” mutatkozott be a közösségnek. A szombati napot emellett Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnökkének köszöntője tette emlékezetessé, míg Zuborné Hudák Márta a kitartó szervezőmunka mellett az ebédhez készülő saláta hozzávalóival is ellátta a jelenlévőket.

Szombaton a családok találkozója és a gyerekek közös játéka mellett egy oldott hangulatú ebéddel, majd egy „életfa”, vagyis egy diófa elültetésével zárult a rendezvény a dömösi Biblia Centrumban.